Szarvaschili - A világ legegyszerűbb három összetevős chilije
2017. október 27. írta: senkisemszámítaspanyolinkvizícióra

Szarvaschili - A világ legegyszerűbb három összetevős chilije

Sokáig szemeztem ezzel a recepttel. Azt gondoltam, hogy valami ehetetlen fog belőle kifőni. Nincs bajom a kevés fűszerrel, de ez annyira minimálisnak tűnt, hogy megijedtem tőle, és sokáig nem volt kedvem elpazarolni a szarvashúst. Aztán Csigafrédi kommentjeinek hatására felbátorodtam és elkészítettem. 

venison2.jpg

 

Az eredeti recept szarvashúst ír, de bármilyen más húsból elkészíthető. Állítólag így készítették az őslakók a chilit. Elég volt hozzá egy kis sót és szárított ancho maguknál hordani és ha elejtettek valami vadat. hozzá is lehetett látni a főzéshez.

Ennek a receptnek az a tanulsága, hogy a jó chilihez egyetlen hozzávaló szükséges, mégpedig szárított ancho chile. A többi fűszer csak árnyalja kicsit az ízeket, de a jellegzetes chili íz ezen az egyetlen összetevőn múlik.

 

venison1.jpg

Hozzávalók 1 személyre:

20 dkg szarvashús nagyon apróra kockázva vagy marha. vagy disznóhús darálva

1 (vagy ha túl kicsik, akkor 2) szárított ancho chile

1/2 teáskanál só, vagy ízlés szerint

 

2,5 dl (1 cup) vizet a sóval kezdjünk el forralni. Amikor felforrt, tegyük bele a húst és az anchot. Vegyük lejjebb a hőfokaot, hogy éppen csak bugyogjon. 20 perc után távolítsuk el az ancho szárát. Főzzük tovább minimum 20 percig, vagy amíg a hús meg nem fő.

Fogyasszuk és csodálkozzunk, hogy milyen egyszerű chilit készíteni, mindössze három hozzávalóból.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztrobakancslista.blog.hu/api/trackback/id/tr4113101218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csigafrédi 2017.10.27. 14:43:27

Nem tudom, hogy keveredtem a képbe, de ez valami zseniális lehet. :)
Ezt is ki kell próbálnom. Ennél minimalistább ragut még nem pipáltam. Valami jó karakteres husit kell hozzá találnom...meg végre beszerezni az aszalt anchot. Úgy sejtem nagyon jó barátságban leszünk.
Ha ez valóban működik (és miért ne működne), akkor megvan minden pörköltök és raguk ősanyja. Köszi a receptet!

senkisemszámítaspanyolinkvizícióra 2017.10.27. 15:25:33

@csigafrédi: Ezt írtad: "Bírom, ha egy recept az ék egyszerűségi szintjét alulról birizgálja." Innen merítettem bátorságot. :)
Az ancho egyébként itt a legolcsóbb:

www.hot-shop.eu/hu/chilik/39-cele-serrano-220g.html
süti beállítások módosítása