Csevap lepinjával azaz lepénnyel
2013. október 28. írta: senkisemszámítaspanyolinkvizícióra

Csevap lepinjával azaz lepénnyel

Ha követtük az eddigieket, akkor teljesen nyilvánvaló, hogyan lett a koftából köfte, és ha ismerjük a történelmet, akkor nyilvánvaló, hogy a csevap a köfte egyenesági leszármazottja. A lepinja pedig elég nagy hasonlóságot mutat a pitával. Nem vagyok nyelvész, de nagy a gyanúm, hogy a csevap szónak pedig köze lehet a kebabhoz. Na szóval, amíg mi élethalál harcunkat vívtuk az oszmán birodalommal, addig a török végvárakban ücsörgő szerb katonák éppen a köfte készítését sajátították el török kollégáiktól. Ami már már feledésbe merült, legalábbis nem köztudomású, azt a kor emberei nagyon jól tudták, például Szapolyai János harcias vitéze, Bodó Ferenc, aki Zay Ferenc az 1530-as években íródott János király árultatása című műve szerint:

"...a szolgái közöl kimegyen a terekek felé. És lát egy dombocskán hét lovon való tereket, hogy felvetve kopjájokat veszteg állnak vót. Kiátni fogja őket, hogy egyik jünne ki közölek, akinek kedve vóna öklelni, de egyik sem akar kiindulni. Mond nekik, ha egyitek nem akar vagy nem mer kijünni, ottan jüjjen kettő, valamely akarna, de ketten sem akarnak hozzá menni. Mond nekik, ha ketten sem mertök kijünni, ottan jüjjetek hárman, hárman sem akarnak indulni, Mond nekik, ha hárman sem mertük hozzám jünni, ottan jüjjen közöletek négy vagy öt. ... Nem akartak vót indulni, megbúsul rajta, mond neki, ha öten sem mertük kijünni, kurvine kidie csekajte zui zedam, jatiu kuam iti, és nekik rúgván lovát közikbe öklel, és amelyető talál az ő kopjájával azt nagy földen a lórul elejti."

Ez a rövid részlet nem csak azt bizonyítja, hogy Bodó Ferenc vitéz katona volt, ráadásul művelt, mert idegen nyelvet is beszélt, hanem azt is, hogy a töröknek szerbül kell beszélni, mert azok a törökök bizony szerbek voltak.

csevap.jpg

A csevap hozzávalói:

25 dkg darált sertéshús

25 dkg darált marhahús

1 fej hagyma lereszelve

só, bors

A hozzávalókat egy tálban összekeverjük, jól összegyúrjuk, majd 4-5 centis kolbászkákat készítünk belőle.

Legjobb szabadban grillen sütni, de ha erre nincs lehetőség, akkor grillserpenyőben vagy ne adj isten olajban is megsüthetjük. Ha egyszerűen, póriasan akarjuk enni, akkor felszeletelünk hozzá egy kiló hagymát és azzal esszük. Ha egy kicsit gazdagabban akarjuk fogyasztani, akkor lepinját sütünk hozzá, amihez kell:

40 dkg liszt

2 dl meleg víz

2,5 dkg élesztő vagy egy csomag szárított

1 púpozott teáskanál só

Ezek mehetnek mind egybe és dagasztó gépbe tesszük, vagy kézzel gyúrjuk. Vigyázzunk, mert nagyon lágy, nagyon ragadós tészta lesz, rengeteg lisztet kell közben használnunk, mert könyékig tésztásak leszünk. Ha jól összedolgoztuk, egy órát kelni hagyjuk meleg helyen, letakarva. Egy óra múltán 6 kis lepényformát készítünk a tésztából, ezek kb. arasznyi átmérőjűek lesznek és 1 centi vastagok. A lepényeket sütőpapíron valami lapos sütőalkalmatosságra tesszük és még egy negyed órát kelni hagyjuk, majd be a 220 fokra előmelegített sütőbe berakjuk és nagyjából 15 percig sütjük, de ne az időhöz ragaszkodjunk, hanem amikor már úgy látjuk, kopogtassuk meg a lepény tetejét, és ha kopog, akkor jó. Azon forró állapotában, ahogy elkészült tegyük nejlonzacskóba, és zárjuk be légmentesen, magyarul kössünk rá görcsöt, és tálalásig tartsuk ott.

Tálaláskor félbevágjuk, beletesszük a csevapokat és hagymát, vagy ajvárt teszünk mellé, illetve rá. (Az ajvár lesz a következő receptünk)

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztrobakancslista.blog.hu/api/trackback/id/tr325602283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gtothy 2018.02.25. 15:49:29

A 2 dl meleg víz ennyi liszthez borzasztóan kevés, és akárki akar ilyet csinálni, csak csalódás lesz számára. Kérem javítsák 3 dl-re.

senkisemszámítaspanyolinkvizícióra 2018.02.26. 18:29:54

@gtothy: Kedves gtothy! Vitatkoznék. 3 dl víz ennyi liszthez nagyon sok lenne :)

sz...marika 2019.05.02. 12:25:25

Nem lett sok! A 3dl víz...
Mondjuk ezt a forrón nejlonba témát a végén nem igazán értem... félek, hogy átnyirkosodik nagyon vizes lesz...
süti beállítások módosítása