Az apróhal, vagy csalihal különböző halfajták fiatal példányait jelöli, ez Európában általában heringet vagy sprotnit jelent.
Az apróhal a Temze torkolatának hagyományos étele már több, mint 400 éve.
Hagyományosan olajban sütve készítik, könnyű tésztában, vagy csak fűszeres lisztben. Citromon, vajon, kenyéren és néha majonézen kívül mást nem nagyon fogyasztanak hozzá.
Mivel ezek a halak elég fiatalok hozzá, egészben, minden előkészítés nélkül fogyaszthatók.
Az essexi Southend kikötőben minden év szeptemberében apróhalfesztivált (Whitebait Festival) tartanak, hogy az első új fogást megáldják.
Én valamikor gyerekkoromban ettem először ilyet Bulgáriában, ahol kis papírtölcsérben kis ízléses műanyag villácskákkal árulták az utcán.
Hozzávalók:
1/2 kg apróhal (nagyobb szupermarketekben kapható)
10 dkg liszt
1-2 dl tej
1 liter olaj a sütéshez
1 citrom
só, bors
A halacskákat úszni tanítjuk a tejben körülbelül 5 percig. Nem muszáj egyben, hanem sütési adagonként, hogy spóroljunk a tejjel. Közben a lisztet összekeverjük sóval, borssal, ízlés szerint. A tejből kiszedett halakat megforgatjuk benne, majd szegénykéket bele a forró olajba. Max. 5 perc biztos, hogy elég lesz nekik. Amíg az első adag sül, addig a második adag már tejfürdőzhet. Az elkészült adagokat papírtörlővel kibélelt edénybe szedjük, hogy a felesleges olajat eltüntesse.
Ha mind kisült, felvágjuk hozzá a citromot, teszünk rá esetleg vajat, vagy mellé majonézt, meg kenyeret.
Mindenképp ott van a helye a gasztro-bakancslistánkon.
Értékelés: 5/5