Miután Kultúrbakancslistánkon megtudtuk, hogy a szánt valószínűleg a mai Svédország területén találták fel, nézzük meg, hogy készül a svédek mindennapi kenyere a kavring.
A kavring különféle svéd lágy kenyérfajták gyűjtőneve. Az a közös bennük, hogy sokáig frissen tarthatók, sőt még jót is tesz ha érni hagyjuk néhány napot. Svédországban, ahol a betakarítás a viszonylag rövid meleg évszakra korlátozódik, az élelmiszerek tárolása nagyon fontos volt.
Hosszú eltarthatósága miatt a kavring a svéd étrend nélkülözhetetlen részét képezte, olyannyira, hogy némelyeket az éhhaláltól mentett meg.
A középkorban a kavring rozsból, a kor első számú gabonájából készült. Ma már sokféle lisztet használnak hozzá.
A rozsliszt egy részét leforrázák, és kovászt adnak hozzá, amitől a kenyér nedvdús és savanykás aromájú lesz. A hozzáadott fűszerek szintén jellegzetesek. Ilyen például a római kömény, az ánizsmag, vagy a keserű narancs.
A kenyeret kétszer sütik meg, így megvastagszik a kérge és nem szárad ki a belseje. Ennek köszönhető különleges tömörsége is. A kovász és a teljes kiőrlésű liszt keveréke lehetővé teszi hogy az ásványi anyagok hatékonyabban szívódnak fel az ember szervezetében. A kavring fontos szerephez jut a karácsonyi svédasztalon is.
Mivel a kenyér hozzávalói nem hangzottak úgy, hogy nagy reményeket fűzzek hozzájuk, ezért egy gyorsabb változatot próbáltam ki.
Hozzávalók:
1 és 2/3 csésze (cup, 230 gr) teljes kiörlésű rozsliszt
1/2 csésze (cup, 70 gr teljes kiörlésű búzaliszt)
2 evőkanál sütőpor
1/2 teáskanál só
1 púpozott evőkanál édesítettlen kakaópor
1 evőkanál édesköménymag
2/3 csésze (cup) natúr, hámozott napraforgómag
1 és 1/3 csésze (cup, 3 dl) natúr joghurt)
3/4 csésze (cup) melasz
Sütőforma, vaj, liszt
180 fokra előmelegítettem a sütőt.
Egy kenyérformát kivajaztam és liszteztem.
Az összes hozzávalót egy tálba öntöttem és egységes masszává kevertem. Itt jött volna jól, ha az ember viking háziasszony, jókora bicepszekkel.
A masszát a kenyérformába kanalaztam, majd egy óra alatt megsütöttem.
Hagytam kihülni.
Vélemény:
Sok minden miatt lehet irigyelni a svédeket, de a kenyerükért biztos, hogy nem fogom. Bár mint megtudtuk, csak kényszerűségből készítették.
A kavring a magyaros ízlésünk szerint inkább sütemény, de annak sem túl finom. Az édeskömény számomra ehetetlenné tette.
Biztosan nem Gasztrobakancslistás étel.