Miután megtudtuk, hogy az aztékok milyen eszköz segítségével tudták dárdáikkal átlőni a spanyol hódítók páncélját, (http://kulturbakancslista.blog.hu/2015/01/23/kr_e_23_000_atlatl), kóstoljunk meg egy Mexikóból származó nassolni valót, a napraforgómagot.

Mikor a spanyol hódítók először találkoztak a napraforgómaggal, az amerikai őslakosok már évezredek óta termesztették és fogyasztották. A XVI. században dísznövényként hozták haza Európába, majd fokozatosan mindenütt elterjedt, miután 1716-ban Angliában szabadalmaztatták sajtolásának módszerét.

Karrierjét valószínűleg Nagy Péter cárnak (1672-1725) köszönheti, aki rendeletben tiltotta meg Oroszországban az olajos magvak fogyasztását böjt idején. A csinovnyikok viszont elkövettek egy apró hibát. Mivel a napraforgó még újdonság volt, a rendelet összeállításánál senkinek nem jutott eszébe szövegszerűen beleírni, hogy böjt idején szotyizni is tilos.

Mivel mindent szabad, ami nem tilos, a muzsikok hamar rákaptak a szotyizásra és még három évszázadnak sem kellett eltelni ahhoz, hogy a napraforgómag olyan alapvető tartozéka legyen Kelet-Európában a labdarúgómeccseknek, mint a partjelző vagy a kapus. Egyesek szerint elég gusztustalan, amint több ezer ember köpködi a maghéjat 90 percen keresztül, de nagy valószínűleg elmaradna az összes labdarúgó bajnokság, ha valakinek egyszer eszébe jutna a szotyizást betiltani.

Természetesen helye van a Gasztrobakancslistánkon.